Lipcse

09.23.

A hely amit kinéztem magamnak Drezdában, igen messze volt az ideiglenes lakóhelyemtől, így viszonylag korán felkeltem, és nekiláttam a gyaloglásnak. Nagyon szeretek gyalogolni és futni, úgyhogy ez alkalommal sem volt gond a 8 kilométeres távval, ami város szélére vitt. A ruháim már nem minden alkalommal értettek egyet velem a baktatást illetően, elég érzékeny helyen lettek sebeim és voltak fájdalmaim egy ilyen kisebb túra után.

1 óra erőltetett menet után elértem a kórházat a város szélén, akarom mondani az autópályát, és eddig először az úton, egy stoppost vettem észre. Látszólag minden olyan dolgot leszart, amit a stopposok kézikönyveiben írnak. Sapkát viselt, amit nem ajánlanak, cigizett, és a ruházata is elég ütött kopott volt. Halléba akart eljutni, ami Lipcsétől csak pár kilométer, de én először ügyet sem vetettem rá, inkább továbbgyalogoltam egy jobbnak tűnő helyre. 1 óra stoppolás után azonban mégis inkább visszafordultam Philipphez, és ami ilyenkor megszokott, megismerkedtünk. Ezek után ketten, vagy felváltva folytattuk tovább az ipart, de bármilyen furcsa, 4 órán keresztül senki se állt meg nekünk. Akármilyen felállással próbálkoztunk, még csak ügyet sem vetettek ránk. Az első pár óra után Philipp felvetette azt a lehetőséget, hogy menjünk vonattal, ami 5 fős csoportjegy esetén csak 7 euró/fő lenne. Az idő előrehaladtával ez az opció egyre inkább kecsegtetővé vált. Végül megunva az álldogálást úgy döntöttünk, ebből vonatozás lesz. A mi járatunk 7 órakor indult, szóval még volt 3 óránk visszaérni a pályaudvarra, ami természetesen ott volt, ahonnan elindultam. Nem igazán gondoltam volna, hogy ezt a 8 kilométeres távot még egyszer meg kell tennem, de annak tudatában, hogy estére biztosan Lipcsében leszek, bevállaltam. Útközben kibeszéltük a vándoréletet Philippel, ő éppen hazafelé tartott, én pedig mindössze 2 hete voltam úton, de volt közös téma bőven. Párszor megjegyeztem, hogy simán elmenne írnek is, mivel vörös haja és elég ápolatlan vörös szakálla volt. Megérkezve a vasútállomásra, elég sok időnk volt még. Felhörpintettünk pár üveg Paulanert, amit igazán megérdemeltünk a gyaloglás után, majd pedig találkoztunk azzal a 3 lánnyal, akivel megosztottuk a csoportos jegyünket.

Este 9 körül már Lipcsében is voltam. Euforikus érzés volt meglátni Bencét akivel gimi óta nem túl sokat találkoztam, legfeljebb nyáron, de az utóbbi időben az is egyre ritkábbá vált. Egy kicsit féltem, hogy nem fog minden simán menni, de ez volt a legnagyobb tévedésem utam során, ugyanis fél10-kor már Mr. Busta hangversenyének részletei tették magukévá az étert abban a koleszszobában ahol Bence lakott. Királyi fogadtatásomhoz, e mellé még egy (rekesz) welcome drink is társult, egy kultikus ital, ami azóta belopta magát a szívembe, a Sternburg sör, amiből ottlétem alatt körülbelül 15 üveggel ittam meg.

Bencének két kerékpárja is volt, mindegyikkel könnyen lehetett lowriderkedni akár még a lipcsei éjszakában is. Ezt bizonyítandó kimentünk a Népek Csatájának emlékművéhez, azaz a Völkerschlachtdenkmal-hoz. Itt már már érzelmes beszélgetést folytattunk pár flaska remek nedű mellett, addig ameddig le nem kapcsolták a díszkivilágítást. A kilátás és az élmény megnyerő volt. Ez is egy hosszú és eseménydús nap volt, úgyhogy nem kellett sokat várni arra, hogy elaludjak.

09.24.

Bence suliban volt, odaadta nekem a kulcsokat a biciklihez és a szobához is, de nem igazán siettem el a felkelést és az indulást. Lipcsében lepődtem meg először, az egész túra során, milyen egyszerű kerékpárral közlekedni Nyugat-Európában. Saját sávban zavartalanul közlekedtem, és körülbelül ugyanolyan gyorsan mint a villamos, beértem a centrumba. Bence órái után bementünk a központba, és megnéztük, amit meg lehetett nézni Lipcsével kapcsolatban. Egy imára beugrottunk a Thomaskirchébe is, és Bence még domesztikáltabb Mr. Busta módjára a Bachot is megmutatta. (Inside joke bocsi) Ittunk pár sört, meg egy 10,5 %-os Carlsberg Elephant nevű italt is, ami ugyan nem volt sör, de ihatatlan sem. Betértünk egy magyar tetováló sráchoz, akiről tényleg nem volt nehéz megmondani, hogy magyar, mert elmaradhatatlan kellék volt nála a címer, és a Nagy-Magyarország matrica. Biztos a honvágy. Mindenesetre nagyon jó arc volt, épp egy német csávó vállára varrta a szalamandráját, közben pedig velünk csevegett.

Bencével a lipcsei Thomaskirche előtti Bach-szobornál, Bence épp mutatja a Bachot

Később találkoztunk Roberttel az egyetemről, a helyszín azonban ekkor már egy méretes park közepe volt, Lipcse egyik folyójának a hídján. Nem kicsit tetézve az élvezeteket egy Spekulatius nevű süteményt faltunk, ami 1 euróba került, és 600 gramm keksz volt benne. Én még a magyar menzákra is ajánlanám, ennyi pénzért. Igaz egy üveg Sternburg is csak 29 cent volt ottlétem alatt. Pedig komoly fizikai függőséget alakíthat ki az embereknél, adhatnák drágábban is. A hídon kártyáztunk, valamint természetesen eszmecserét folytattunk a marihuána legalizálásáról, elméleti és gyakorlati érvek felhozásával. Egy kicsit ránksötétedett, szóval a hazaút nagyon viccesre sikeredett. Egy filmben éreztem magam, egy szépiában, amiben a belső hangokat hallottam csak, és követtem az előttem száguldó Bencét. Aznap estére még be volt tervezve egy buli, én inkább otthon maradtam, Bence elment, és mulatott egyet.

A lipcsei Főügyészség

09.25.

Újra a városban egy kiadós alvás után.Bence megint korán kelt, ami nálam bizony csodálatra érdemes. Újfent Lipcsében biciklizem, ezúttal még többet mint előző nap. Furcs érzés egy nagyvárosban ennyire biztonságban lenni két keréken. Megtekintünk pár nevezetességet, és betérünk a Runde Ecke nevű múzeumba, amely a Gestapo történetéről szól. Tekintve, hogy 2014 a Berlini Fal lebontásának és Németország újraegyesítésének 25. évfordulója, ottlétem alatt nagyon sok kulturális programon vehettem részt. A kerek saroknak nevezett múzeumban is, az 1989-es lipcsei történésekről olvastam, és megtekintettem a berlini fal egy darabját, amit a Bild újság ajándékozott Lipcse városának.

A Runde Ecke azaz a kerek sarok nevű titkosszolgálati múzeum előtere

Este főzőcskéztünk Bencével, és vacsoránkat pár sör kíséretében el is költöttük. Az ottlétem alatt nem sok gondom volt a pénzre, de ha lett volna, akkor sem hiszem hogy csődbe megyek. A tömegközlekedésre nem kellett pénzt költenem, Bencénél volt kaja is, ha meg főztünk, összedobtuk. Az esti program nosztalgiázás és beszélgetés volt, a szokásos Facebook trollkodással összekötve.

09.26.

Leírtam az egyetem címét ahol Bence tanul, és miután felkeltem, odagyalogoltam hozzá, hogy elköszönjek és odaadjam a kulcsot. Nem volt olyan könnyű megtalálni, de végül sikerült. Visszagyalogoltunk a villamosmegállóba és elbúcsúztunk. Könnyes percek voltak, de én inkább rohadt boldog voltam, hogy idáig eljutottam, és még egy régi barátommal is találkoztam, és még tovább erősítettük a kapcsolatunkat. Természetesen a stoppolóhely újfent a város másik oldalán volt, így választhattam, hogy gyalogolok másfél órát, vagy 3 eurót elköltök egy jegyre. Természetesen ezen nem sokat gondolkodtam, úgyhogy elindultam egy újabb caplatásra. A hely, amit kinéztem magamnak, valóban jónak bizonyult. Könnyedén láttak meg az autósok, bár megállni nem nagyon lehetett, ezt sokan mutatták is. Még Bence egyetemi barátját Robertet is láttam elsuhanni egy autóban. Egy óra elteltével azonban megállt egy nagy Ford terepjáró. Elég veszélyes helyen, szóval köszönettel tartozom az úrnak. Aki egyébként 77 éves volt. A lipcsei vizit tehát nagyon jól zárult, én pedig már úton voltam utolsó német állomásom felé, Hannoverbe.