Drezda

09.21. vasárnap

Prágában ahogy már olvashattátok nagyon nagy szerencsém volt a stoppolással, pedig a hely nem tűnt a legjobbnak. Az autópálya mellett álltam, amit sehol sem igazán kultiválnak Európában, annyi legyen a mentségemre felhozva, hogy egy benzinkút azért ott volt. Még gondolkodni se volt sok időm, amikor egy hamburgi rendszámú Volkswagen visszatolatott elém. Nagyon megörültem, és kiderült, hogy Alex tényleg Drezda felé megy. A barátnőjénél járt Prágában, aki ott csinálja egyetemi gyakorlatát, Alex pedig Hamburgban dolgozik egy biztosító cégnél, meglehetősen jó fizetésért. Bár az akcentus, és saját hitvallása még elárulta róla, hogy nem tősgyökeres német, hanem tizenéves korában érkezett Oroszországból, a nem szakavatott fül ezt meg nem mondta volna. Azok közé az emberek közé tartozott akik azt mondják, és teszik, hogy 30 éves korodig éld ki magad, aztán pedig jöhet a család és a megnyugvás, letelepedés. Véleményem szerint ez az öregség és az elmúlás lassú elfogadása. Alex mondjuk tényleg rengeteg helyen járt, és nagyon jó tippeket kaptam tőle azt illetően, hova érdemes elmennem a jövőben. Ő maga Szentpétervárról származott, ahova azt mondta a sok sok látnivaló mellett a szép nők miatt is érdemes ellátogatni. Ebédidőben már Drezdában is voltam, a vasúton nézegettem azt, milyen is újra Németországban lenni. Nagyszerű érzés volt. Pláne tudatában annak, hogy este a Drezdai Schauspielhausba azaz a helyi színházba voltam hivatalos életem egyik legfontosabb művének színházi feldolgozásra, a Szép új világra, azaz a Schöne neue Weltre. A szokásos több kilométeres gyalogolás is megvolt, mivel a befogadóm Ben a város másik végén lakott. Mituán letudtam a caplatást és odataláltam a házba, megismerkedtem az előbb említett Bennel és ideiglenes lakótársával a cseh Vittekkel. Ben egy elég erős drezdai akcentust beszélt, amiről eddig nem tudtam hogy létezett, de hogy ennyi ne legyen elég, még hadart is hozzá, így meglehetősen próbára tette a némettudásomat. Viszont Vittek nálam jóval gyengébben beszélte a nyelvet, így általában ő mindig visszakérdezett, így nem voltak gondjaim a dolgok megértésével.

Nem először voltam rendkívül izgatott a túrám során, de ez alkalommal színházba mentem. Németországban. Egyik kedvenc művem feldolgozására. Nagyon nagy szerencsém volt, meg is köszöntem Bennek a meghívást a városba, és azt is, hogy felderítette az aznapi programokat. A színházba is gyalog mentem, mivel a nyugat-európai tömegközlekedés árszínvonala nem az én pénztárcámhoz volt alakítva. Abból a három euróból másnap 6 darab sört vettem. Az előadás nagyon jó volt, és a színházban szerencsére 'Hochdeutschot' beszéltek, így nem volt gond azzal, hogy megértem-e. Aldous Huxley Szép új világ című műve egyébként mindenki számára ajánlható, rendkívül érdekes és izgalmas, kellően változatos könyv. Történelmi és politikai érdeklődésű emberek számára pedig kötelező.

 A drezdai Schauspielhausban Bennel a színdarab szünetében

Az este folyamán még betértünk Ben kedvenc kocsmájába ahol egy igen finom helyi búzasörrel oltottuk a szomjunkat, viszont sajnos, talán épp azért, mert vasárnap volt, nem találtunk nekünk való szórakozóhelyet. Vittek később felhozott egy igen érdekes témát aminek a középpontjában természetesen a nők voltak, így még elég sokat beszélgettünk a magyar, cseh, és német nőkről, valamint azokról a hölgyekről akikkel a cseh srác járt németórára. Körülbelül 30-an voltak egy osztályban és mindössze hárman voltak közép-európaiak, ő és két lengyel srác, a maradék 27 diák afrikai, török és szíriai volt. Vitteknél és Bennél a magyar nők nyertek, ők is kiválóan fújták a mondást, miszerint a magyar nők a legszebbek. Nem akartam velük vitatkozni, bár én az arab lányokra szavaztam. A burka nélküliekre. Ebben könnyen egyeztünk meg a srácokkal.

09.22.

Drezdai utcakép: George Orwell: Állatfarm

Minden állat egyenlő, de némelyek egyenlőbbek.

Mivel Drezda csak amolyan kisebb stációnak számított, itt csak egy egész napot töltöttem. Ez egy elég esős és szeles vasárnap volt, de nem tehettem meg azt, hogy otthon ülök egy olyan helyen, ahol még sosem jártam. Ben egész nap az új telefonjával foglalatoskodott, úgyhogy újra egyedül vettem nyakamba a várost. Természetesen főleg a Zwingerre voltam kíváncsi, Drezda leghíresebb épületére. Rengeteg időt töltöttem a belvárosban, igaz ehhez az is hozzájárult, hogy voltak olyan szakaszok, amikor több tíz percen keresztül fedezékben vártam azt, mikor áll el az eső, ami sajnos egész ottlétemet megkeserítette. Ahogy Vittek ajánlotta betértem a helyi Hadtörténeti Múzeumba is, ami hétfőn ingyenes volt 25 éven aluliaknak. Délután pedig kiéltem a vásárlási vágyaimat, és betértem pár boltba sörért. Mivel mindenhol a helyi specialitások fogyasztására törekedtem ezért Sternburgot(ami ugyan lipcsei sör, de később még nagyobb helyet szakít magának a szívemben) Freiberger-t (ami a legnépszerűbb és talán legjobb drezdai malátaital) valamint a kocsmában Feldschlösschent ittam. Ezek mellé az abszolút német kedvencemből a Paulanerből is vettem még párat(Magyarországon kizárólag horror áron kapható, Németországban viszont 60-80 centért adják flaskánként)

A drezdai Zwinger épületegyüttes belülről.

Miután visszaértem Benhez eldöntöttük, hogy csak lazulunk este, hiszen Vitteknek is elég sok tanulnivalója volt. Német nyelvű dokumentumfilmeket néztünk többet között '56-ról is, amit én magyarul már láttam korábban, ezért németül is ugyanolyan érdekes volt. Azt hiszem a műsor a 20. század nevet viselte, és minden évről készült egy rész. Elfogyasztottunk pár sört, majd pedig a műsor vége után mindenki nyugovóra tért.

Drezda folyója, az Elba

09.23.

A cuccaim már össze volta pakolva, ezért elindultam az előre megtervezett úton, hogy mihamarabb Lipcsébe érjek, gimis barátomhoz Bencéhez, aki a városban tanul. Ez az a találkozás volt, amit már augusztusban nagyon vártam. Sajnos az odajutás nem sikerült olyan könnyen, mint elterveztem..